Sandra Bullock – a listakirálynő


A Kísérleti gyilkosság nagyon is közvetlen sztárja önmagáról, New Yorkról, Hugh Grantról és sok egyébről beszélt a Cinematrix riporterének, aki nemcsak kérdezett, de el is kellett mondania Sandrának, mit nézzen meg feltétlenül, ha egyszer Budapestre látogat.

Sandra Bullock mintha megelégelte volna a „Hollywood csendes, visszahúzódó üdvöskéje” skatulyát. Alighogy befejezte Kísérleti gyilkosság című filmjét, már bele is vágott a következőbe, melynek forgatása kapcsán a sajtó összehozta partnerével, Hugh Granttel. Sandra pedig eddigi pályafutása során példátlan módon előbb a sajtó nyilvánossága előtt is vállalta a kapcsolatot – majd utána visszavonta állítását. És azóta is ezt játssza. Bár nem ennek apropóján találkoztunk Saint Tropez mellett, a Hotel Du Capban, de úgy gondolom, nem árt mindjárt az elején tisztázni a dolgokat.

A Kísérleti gyilkosság sztárja az interjú idejére meglepően nőiesre vette a figurát: testhez feszülő fekete farmerban, sokat sejtető fekete blúzban érkezik. Amikor leül mellém, perceken át zavarban vagyok, ugyanis egyáltalán nem azt érzem, hogy interjúalanyként viselkedik, sőt, ő tesz fel kérdéseket. Miután megtudja, hogy Magyarországról jöttem, fellelkesül, elmondja, hogy valahányszor Németországban időzik, mindig megfordul a fejében, hogy ellátogasson Budapestre, mivel többen is meséltek neki a városról. Kifaggat kedvenc helyeimről – én gondolkodom, hogy a Ráckertet mondjam-e vagy a Centrált, de valamiért az utóbbi nyer –, megkérdezi, ha csak két napot töltenék a városban , miket néznék meg, elkéri a noteszem, felírja őket, kitépi a lapot, és szent ígéretet tesz, hogy közelebb feltétlenül ellátogat Magyarországra. Hogy ez mikor lesz, azonban nem tudja, erre az interjúra is különgéppel New Yorkból érkezett, és azonnal utazik vissza.

- Ön Hollywoodban dolgozik, családi szálak kötik Európához, imádja New Yorkot… Hol érzi magát igazán otthon?

Mindig ott, ahol vagyok éppen. Ez most talán vagányul hangzik, de tényleg az a dívány az otthonom, ahol alszom, legyen az bárhol. Mivel nincs férjem, nincsenek gyerekeim, nincs igazából bázisom, úgy érzem, bárhol tudnék élni. Ha huzamosabb ideig kellene maradnom valahol, persze vennék egy házat, de attól az csak a házam lenne jó darabig és nem az otthonom. Valószínűleg nem földrajzi koordinátákhoz, hanem emberekhez vonzódom.

- Most éppen Hugh Granthoz. Vagy mégsem?

Mire tippel?

- X.

Akkor maradjunk is ennyiben. Hugh nagyon aranyos, nagyon jó munkatárs, és borzasztó jó humora van. Tény, hogy volt közöttünk valami, aztán összevesztünk, aztán kibékültünk, aztán… És most is ez a helyzet.

- A cannes-i filmfesztiválon bejelentették, hogy összeházasodnak, és ön azt nyilatkozta, hogy gyereket szeretne.

De azt nem mondtuk, hogy mikor. És egyébként sem azt mondtam, hogy „gyereket szeretnék”, hanem azt, hogy most, harmincnyolc évesen végre elég érettnek érzem magam, hogy anya legyek. A gyerek nem egy árucikk, amit az ember csak levesz a polcról, aztán visszavisz, ha meghibásodik, és ha megunja, becsapja a sufniba és vesz egy újat, a gyerek felelősség. Egy gyerekért most már tudnám vállalni a röghöz kötöttséget is. De hogy ez a gyerek kinek a révén érkezzen hozzám, még nincs eldöntve.

- Hol élne legszívesebben?

Ha ezt a kérdést szeptember 11-e előtt teszi fel, azt mondom, New Yorkban. Így viszont nem tudom igazán megmondani, hol.

- Fenyegetve érzi magát?

Dehogy. A tragédia napján csak tizenkét háztömbnyire voltam a World Trade Centertől. Épp a számítógépem előtt ültem, amikor az első becsapódás történt, a húgom, a férje és én élőben láttuk a második becsapódást, azt, hogy emberek vetik alá magukat a magasból, és összeomlik a két torony. Azóta nekem New York nem más, mint egy hatalmas sikoly. Egyszerűen nem érzem magam jól ott, minden a tragédiára emlékeztet. Persze lehet, hogy mindez elhalványul egy idő után.

- Ha nem akar, ne válaszoljon, de meg kell kérdeznem: mi volt az első reakciója?

Otthagytunk mindent, és azonnal lerohantunk az utcára, mint az őrültek. Az első gondolatom az volt, hogy segíteni kell, de azonnal, és bementem az első kórházba, de ott – most már azt gondolom, nagyon okosan – közölték, hogy nincs szükség ránk. Borzasztó volt: a telefonok nem működtek, az elektronikus kommunikáció megszűnt, és az emberek a második torony összeomlása után láthatóan fel voltak készülve rá, hogy ennél még sokkal rosszabb is történhet.

- Több sztár azt nyilatkozta szeptember 11-e után, hogy hetekig nem tudott dolgozni. Önt mennyire vetették vissza a történtek?

Furcsamód semennyire. Pont az ellenkezője történt: azt éreztem, hogy az élet nem áll meg, menni kell tovább, ez a legtöbb, amit tehetünk.

- Ezt akár a Kísérleti gyilkosság rendőrnője is mondhatta volna. Alkati hasonlóságok miatt vállalta el a nyomozó szerepét?

Ez már a második ilyen szerepem. Egy ideig megpróbáltam megbízni az ügynökökben, akik valamiért mindig szendéket osztottak rám, aztán – úgy egy évvel a Beépített szépség forgatása előtt – úgy éreztem, betelt a pohár. Felszívtam magam, és feltettem a kérdést: vajon miért kell folyton olyan szerepeket játszanom, amelyekben nem érzem jól magam? Ekkor gondoltam rá először, hogy mindent a kezemben kell tartanom: nemcsak a szerepemet, az imázsomat, hanem a filmjeimet is. És a dolog – kopogjuk le – bejött. A kérdésre visszatérve azonban: Cassie szerepét nemcsak ezért, hanem Barbet Schroeder miatt vállaltam el. Mindig is akartam vele dolgozni. Cassie mellesleg sokkal sérülékenyebb, mint én valaha is voltam.

- Filmjeiben eddig nem nagyon láthatunk ágyjelenetet. Itt már majdnem összejött egy…

Ó, igen, ez az én hibám! Nem nagyon tudom elképzelni magamról, hogy jól el tudnék játszani egy ágyjelenetet, túl szégyenlős vagyok. Képzeljen el egy forgatást: ha csak a legszükségesebbeket vesszük, akkor is körülbelül hetven ember téblábol a helyszínen – a stáb, a sminkesek, a ruhások –, én pedig ott fekszem teljesen védetlenül valami lehetetlenül kifacsart pozitúrában, és már éppen beleélném magam a helyzetbe, amikor megszólal a megafon: Sandra, bocs, rossz helyen van a mikrofon… Vagy ami még rosszabb: Sandra, így túl sok látszik a cicidből, légy szíves, fordulj még 15 fokot jobbra… Nem, erre én nagyjából képtelen vagyok. Nagyon szívesen elcsábítok bárkit a vásznon, de a többit a nézők képzeletére bízom. Vagy a dublőrre.

- Volt már rá eset, hogy ön helyett dublőr szerepelt?

Igen, de kivágattam a filmből, mert a mellei tömve voltak szilikonnal. Én teljesen más alkat vagyok, és nem hinném, hogy záros határidőn belül bármiféle szépségoperációra lenne szükségem.

- Hú, ez nagyon keményen hangzott.

Nem azt mondtam, hogy tökéletes vagyok, hanem hogy megtanultam együtt élni a hibáimmal. Már nagyon korán tudomásul vettem, hogy a mellem sohasem lesz nagyobb, és a fenekem sem lesz kisebb. Ez van. Amit normális úton – testedzéssel – változtathattam az alakomon, már megtettem, de soha sem fogok kés alá feküdni a vélt vagy valós szépségért, és sohasem fogom megvonni magamtól a finomságokat.

- Ön tényleg ennyire határozott, vagy csak nekem tűnik ilyennek?

A látszat néha csal. Nagyon szeretnék határozott és magabiztos lenni, de egyáltalán nem vagyok az. Csak egy példa: nem szeretek elfelejteni semmit, ezért mindenről listát készítek. Ha létezne a listák királynője cím, biztos én lennék az… Reggelente alaposan átgondolom a napi teendőimet, mindent felvezetek egy listára, aztán leteszem a papírt, és ottfelejtem. Este pedig már az elfelejtett listákat listázom… Ezt a családtagjaim már megtanulták elviselni, a munkatársaim viszont biztosan beleőrülnek. Ettől függetlenül szerencsére mennek a dolgaim, de ez jórészt azoknak az érdeme, akikkel dolgozom.

- Mennyire elégíti ki mostani tevékenysége?

Mármint hogy filmekben szerepelek és producerkedem? Teljesen. Ha nem lenne hozzá kedvem, nem csinálnám. Persze nem gondolom, hogy életem végéig ezt az életet kell élnem. Az utóbbi időben egyre többet gondolok rá, hogy van élet Hollywoodon kívül is – sőt a filmezésen kívül. Egyelőre nem tudom, hogy mivel foglalkoznék szívesen, de két dologban biztos vagyok: hatvanévesen is dolgozni fogok, és biztos, hogy valami olyan hivatást választok, amiben a kreatív gondolkodásnak nagy szerepe van.